Már évezredekkel ezelőtt lakott hely
volt a város területe és vidéke. Az első régészeti leletek a
neolitikumból valók. A korai vaskor illír eredetű népessége
földvárakat épített. Közülük legjelentősebb a várostól mintegy 5
km-re eső Várhely (Burgstal) volt. Rómaiak szállták meg, kereskedők
és kiszolgált katonák csoportja telepedett le itt az időszámítás
kezdetén. Mint a Borostyánkő út egyik fontos állomása, municípiumi
jogokat kapott az akkor Scarbantiának nevezett kis város. A 374-es
quad betörést követően megszűnt a római közigazgatás, a lakosság
pedig elmenekült. Évszázadok során gótok, kunok, avarok éltek a
területen.
A honfoglaló magyarok a IX. században jelentek meg a megyében. A XI.
században a régi római város helyén, annak köveit felhasználva
alakult ki a királyi vármegye első emberének, a várispánnak a
székhelye - elnevezését minden bizonnyal első ispánjáról, Suprunról
kapta. Német neve Ödenburg. Arra a várra utal, amely mellett a XII.
század végére mezőváros alakult ki. A tatárjárás után IV. Béla
johannitákat telepített le, akik megépítették rendházukat, a Szent
János-kápolnát.
A már fallal kerített település 1277-ben önállósult, városi rangot,
és - mint a nyugatra vezető kereskedelmi főútvonal mellett lévő város
-, vámmentességet, árumegállító-, vásárjogot kapott. Kereskedői az
Adriai-tenger partjáig, Zenggig közlekedhettek. Minőségi bor
kiviteléből és közvetítő kereskedelemből éltek, 1526-ban a lakosság
csaknem 80%-ának volt szőlője.
A reformáció idején a város vezetése a lutheránusoké lett. A
XVI-XVII. század a céhek virágkorának számított, a lakosság
megsokszorozódott. Az 1600-as években viszont tűzvész, pestis
pusztította a várost. Lackner Kristóf városbíró (majd polgármester és
várkapitány) 1603-tól kiváló diplomáciai érzékkel védte a város
érdekeit. 1604-ben megalapította a Soproni Nemes Tudós Társaságot,
amely kb. 70 évig működött.
Sopronban több alkalommal tartottak országgyűlést; 1611-ben II.
Ferdinánd feleségét, 1681-ben I. Lipót feleségét, Eleonóra Magdaléna
királynét koronázták meg; 1625-ben III. Ferdinándot itt választották
királlyá.
A török elleni háborúk, a kuruc korszak az egykor gazdag város
kasszáját leapasztották. Szilézia Poroszországhoz kerülése után
elvesztette legfontosabb borpiacait, 1748-tól sok szőlőt kivágtak,
szántófölddé alakítottak.
A szőlőművelés hagyományát ma is őrzik zárt sorban épült, jobbára
földszintes gazdaházak, ahol egyre többen árulják megint a jó,
soproni borokat, melyekhez jellegzetes ponzichter ételeket ajánlanak.
(Bohnen Züchter - azaz babtermelő- nevet kapták az itt élő szőlősorok
között babot is termelő szőlősgazdák.)
A XVIII. század végére Sopron elvesztette korábbi jelentőségét, de a
művelődés és kultúra terén továbbra is az elsők között maradt. A
XVIII. század közepétől (az országban másodikként) volt állandó
kőszínháza. Haydn többször koncertezett itt. Az evangélikus líceum
diákjaként élt a városban Ráth Mátyás, Batsányi János, Döbrentei
Gábor, Berzsenyi Dániel. 1867-ben megalakították a Városi Múzeumot.
1809-ben Napóleon csapatai fél évre megszállták a várost.
Az 1920-as évek elejére megváltozott a település jellege: iskola- és
üdülőváros lett. Az első világháború után népszavazással döntött a
lakosság arról, hogy a trianoni határok szerint is Magyarországhoz
akar tartozni - ekkor kapta a Hűség városa nevet. 1946-ban
megközelítőleg 8000 németajkú lakost telepítettek ki.
Határváros lévén egy időben sokáig korlátozták a fejlődését, a helyi
lakosság és az ide látogatók szabad mozgását, és 1950-ben megszűnt
megyeszékhely lenni. A rendszerváltozás azonban újra megnyitotta az
addig elzárt lehetőségeket, amelyekkel a város igyekszik is élni.
forrás:
www.sopronhotels.hu
|
 |
